Παράκαμψη προς το κυρίως περιεχόμενο

Αποχορισμένος (Βιζυινός, [Μιχαιλίδης] 1896, Βιζύη, Ανατολική Θράκη-1896, Αθήναι). Séparation (Vizyinos [Michaïlidis], Turquie d'Europe-Athènes): reprise traduction du 30 V 05.

Profile picture for user efthymiouthomas
Προτάθηκε από efthymiouthomas την

[i][center] [b][u]Αποχωρισμός[/u][/b]

[u]Α΄. Η Μάνα[/u]
Φουρτούνιασεν η θάλασσα και βουρκωθήκαν τα βουνά!
είναι βουβά τ' αηδόνια μας και τα ουράνια σκοτεινά.
Κι η δόλια μου η ματιά θολή.
Παιδί μου, ώρα σου καλή!

Είν' η καρδιά μου κρύσταλλο και το κορμί μου παγωνιά!
σαλεύ' ο νους μου, σαν δενδρί, που στέκ' αντίκρυ στο χιονιά,
και είναι ξέβαθο πολύ,
παιδί μου, ώρα σου καλή!

Βοΐζει το κεφάλι μου σαν του χειμάρρου τη βοή!
ξηράθηκαν τα χείλη μου, και μου εκόπη κι η πνοή,
σ' αυτό το ύστερο φιλί,
παιδί μου, ώρα σου καλή!

Να σε παιδέψ' ο Πλάστης μου, κατηραμένη ξενητειά!
Μας παίρνεις τα παιδάκια μας και μας αφίνεις στη φωτιά,
και πίνουμε τόση χολή,
όταν τα λέμ' «ώρα καλή!»

[u]Β΄. Το παιδί[/u]
Φυσά βοριάς, φυσά θρακιάς, γεννιέται μπόρα φοβερή!
με παίρνουν, μάνα, σαν φτερό, σαν πεταλούδα τρυφερή,
και δεν μπορώ να κρατηθώ·
μάνα μην κλαις, θα ξαναρθώ.

Βογγούν του κόσμου τα στοιχειά, σηκώνουν κύμα βροντερό!
θαρρείς ανάλυωσεν η γη, και τρέχ' η στράτα, σαν νερό,
και γω το κύμα τ' ακλουθώ
μάνα μην κλαις, θα ξαναρθώ.

Όσες γλυκάδες και χαρές μας περεχύν' ο ερχομός,
τόσες πικράδες και χολές μας δίν' ο μαύροςχωρισμός!
Ωχ! Ας ημπόργα να σταθώ
μάνα μην κλαις, θα ξαναρθώ.

Πλάκωσε γύρω καταχνιά, κι ήρθε στα χείλη μ' η ψυχή!
Δος με την άγια σου δεξιά, δος με συντρόφισσαν ευχή,
να με φυλάγη μη χαθώ,
μάνα μην κλαις, θα ξαναρθώ.

[b][u]Séparation[/u][/b]

[u]I. La mère[/u]
La mer est en tempête et les montagnes détrempées !
Nos rossignols sont muets et les cieux assombris.
Et mon pauvre regard se trouble.
Bon vent mon enfant !

Comme le fragile cristal est mon coeur et mon corps est gelure!
Mon esprit frémit comme l'arbre debout face à la neige,
Tout entier, sans résistance,
Bon vent mon enfant !

En ma tête un vrombissement comme gronde le torrent!
Mes lèvres sont desséchée et mon souffle est coupé,
A mon dernier baiser
Bon vent mon enfant !

Que mon Créateur te tourmente, maudite expatriation !
Tu nous prends nos enfants et nous laisses dans une fournaise,
Et nous nous abreuvons de tant de fiel,
En leur disant « Bon vent ! »,

[u]II. L'enfant[/u]
Le noroît, le vent thracien soufflent, une effrayante bourrasque en sort !
Ils m'emportent, mère, comme la plume, le frêle papillon,
Et je ne puis résister.·
Mère ne pleure pas, je reviendrai.

Les démons du monde se lamentent, élèvent des vagues qui grondent !
A croire que le sol se liquéfie, que la route s'enfuit, comme fuit l'eau,
Et moi j'en suis la vague.
Mère ne pleure pas, je reviendrai.

D'autant de douceurs et de joies que nous submerge le retour
Autant d'amertumes et de fiels nous inflige la noire séparation !
Oh ! Puissé-je m'arrêter ...
Mère ne pleure pas, je reviendrai.

Alentour s'est abattue la brume, j'ai l'âme au bord des lèvres !
Tends moi ta sainte main droite, donne moi une bénédiction pour compagne,
Qu'elle me garde, que je ne me perde.
Mère ne pleure pas, je reviendrai.
[/center][/i]

0
0
No votes have been submitted yet.